A munkámban az egyik kedvenc témám a stakeholder (vagy magyarosabban :) érintett) menedzsment. A stakeholderek (érintettek) például egy projektben azok a személyek, akik hatást tudnak tudnak gyakorlni a projekt alakulására, a célok elérésére, ill. akikre a projekt maga is hatást tud gyakorolni. És ha úgy vesszük, hogy az életmódváltás életünk egyik kiemelt projektjeként is értelmezhető, akkor nem is tűnik olyan ördögtől valónak a menedzsment tudományok alkalmazása a mindennapokban (én legalábbis lelkes híve vagyok ennek). Ill. azt is érdemes látnunk, hogy egy projekt sosem tud izoláltan megvalósulni, tehát bizony sok más életterületünkre is akarva akaratlanul hatással lesz. És ami még izgalmasabb ebben, hogy minden életterületünket számunkra fontosabb vagy kevésbé fontosabb személyek reprezentálják, akikkel jó esetben szeretnénk harmonikus, szeretetteljes, de minimum átlagosan jó kapcsolatokat ápolni. 

Ami szerintem a stakeholder menedzsment tudományában egészen lenyűgöző, hogy nagyon egyszerű módszerek alkalmazásával kapaszkodókat ad a kezünkbe ahhoz, hogy tudatosabb legyen a kommunikációnk, és megspóroljuk néhány felesleges konfliktust magunknak. 

És hogy miért is tartom fontosnak ennek a témának a kiemelt kezelését? Nos, bizony az a tapasztalatom, hogy erős naivitás azt hinni, hogy amikor belefogunk az életmódváltásba, akkor mindenki mellszélességgel támogatni fog minket. Lesznek olyanok, akik az új döntéseink és cselekedeteink hatására pl. hisztisek, kekeckedők, elégedetlenek, vádaskodók, kritizálók lesznek. Vagy megélhetjük azt is, hogy egyesek az új szokásaink hatására eltávolodnak tőlünk, és ez bizony fájdalmas lehet. 

Lehet ezt elsőre nehéz elhinni, vagy csak elképzelni is, de lássunk néhány példát. A valósággal való bárminemű egyezés a véletlen műve. . . 

Eldöntöd, hogy a finomított lisztet lecseréled teljes kiőrlésűre, ezért ilyen kenyeret veszel a boltban az egész családnak. És akkor az első reggeli alkalmával a fehér kenyéren szocializálódott férjed közli, hogy "ennek olyan az íze, mint a fűrészpornak, és egye ezt az a sz@rt az, akinek két anyja van". Aztán azzal szembesülsz este, hogy a gyerek is visszahozta érintetlenül a csomagolt szendvicset. Egyáltalán nem meglepő, hogy sokan ennek nyomán elbizonytalanodnak. Ha a család békéje és jóllakottsága mellett a pénz is számít -és miért is ne számítana -, akkor a fenti eset akár teljes kudarcként és pazarlásként is felfogható. Ilyenkor van, akinek ez akkora plusz nyomást, stresszt jelent, hogy azonnal visszatér a fehér kenyérre. És persze vannak, akik alternatív megoldást találnak, és maguknak vesznek egy teljeskiőrlésű zsömlét, a többieknek meg a megszokott féhéret. És ez csak a kenyér. Ha főznek is, akkor egy darabig jellemzően megy a kétfelé főzés, de mivel nem létszükség (mint mondjuk lisztérzékenység esetén), és legalább 1,5-szer vagy akár 2-szer annyi energiát kell belerakni a főzésbe, egy idő után fárasztó. Megint nem csoda, ha elpörög a lelkesedés. És ha még az is felmerül a családi vacsora közben, hogy "miért kell különcködni, egyél fele annyi pörköltet meg nokedlit, és akkor is le fogsz fogyni", akkor meg pláne könnyű elbizonytalanodni.

De hogy ne csak a férfiakról gondoljuk, hogy nem elég támogatóak, lássunk egy másik példát is. Kedves barátunk, élettársunk, férjünk formába akar lendülni, és beveti magát a konditerembe hetente háromszor. Nos, ez bizony azt jelenti, hogy minimum heti szinten 4,5 órát ezzel fog foglalkozni, tehát egészen biztos, hogy nem ekkor fogja kicserélni a villanykörtét, megszerelni a lötyögő kilincset vagy elmosogatni. Ráadásul az edzésmunka egyik velejárója az elején, hogy amíg hozzá nem szokunk, addig utána dög fáradtnak érezzük magunkat, szóval könnyebb meghozni azt a döntést, hogy a kilincs meg a mosogatás rá tud érni holnapig is. Barátnőként, élettársként, feleségként, főleg ha éppen küzdök a munkahelyemen egy jobb pozícióért, vagy a gyerekkel, hogy elégetelennél jobb jegyet is szerezzen fizikából, akkor könnyen eshet úgy a mosogatás elhanyagolása, hogy a "K. edzőterem fontosabb, mint én / család / gyerek. Mindent nekem kell itt kézben tartani, elintézni a k. edzőterem miatt". Ha pedig már hallottam néhány rémtörténetet a barátnőimtől, hogy a pasijuk az új kedvest az edzőteremben csípte fel, akkor még olyan rémes gondolataim is támadhatnak. hogy "biztos őt is megtalálta valami fitness cica". De akár lehetek egy picit azért is féltékeny, mert "ő milyen szépen formálódik, milyen kitartó és céltudatos, belőlem pedig ez mennyire hiányzik". Aztán ha ezek a gondolatok napi szintű cseszegetésben, kritizálásban, számonkérésben öltenek testet, akkor itt is könnyen megszülethet a döntés, hogy csak legyen nyugi, ezért a heti három edzés először csak heti kettő lesz, aztán egy, aztán egy sem.

Vagy szembesülni a gyerek lesúlytó pillantásával, amikor közlöd vele, hogy ma busszal kell hazajönni a foci edzése után, mert te is edzésre mész, és nem fogsz érte menni. (Most feltételezzük, hogy ez inkább egy kényelmi szolgáltatás a gyerek számára, és már van olyan idős, hogy nem veszélyeztetnénk a gyerek testi épségét, ha tömegközlekednie kell.ene egyedül.) Gondolom még így is nehéz lehet ezeket a pillantásokat zsebre tenni, és gyorsan bevillanhat a sz@r anya/apa vagyok kép önmagunkról. 

És akkor még nem beszéltem a főnökről, akinek nincs ínyére az, hogy 5-kor pontban eldobod a ceruzát, és már nem találhat meg 4:30-kor azzal, hogy lenne itt egy fontos feladat, amit jó lenne még ma megcsinálni, és kb. 1 órát venne igénybe. Mire te azt válaszolod, hogy "Csak holnap lesz meg, mert ma 5-kor el kell mennem". Erre ő meg azt, hogy "Persze nem utasíthatlak, hogy túlórázz, ha azt nem fizetjük ki. De jó ha tudod, hogy az előléptetéseknél azok lesznek kedvezőbb helyzetben, akik hajlandók áldozatokat hozni a munkahelyért." Teljesen érthető, hogy a lakás meg a kocsi hiteltörlesztőjére gondolva inkább lemondod aznapra edzés időpontodat.

A fentiek elég lehangolóan hangozhatnak elsőre (és igen, megint direkt sarkítottam, és direkt negatív példákat sorakoztattam fel). És abban is biztos vagyok, hogy sokakat kimondottan vagy kimondatlanul ez tántorít el attól, hogy komolyan elköteleződjenek az egészségesebb verziójuk mellett. És mielőtt azt hinnénk, hogy ez azért történik, mert az emberek körülöttünk nem elég jófejek, akkor jusson eszünkbe, hogy az emberek alapvetően jófejek egymással, egészen addig, amíg valami érdekkonfliktus fel nem merül.

És igen, az is érdekkonfliktus, ha nekem valami kényelmetlenebb, bonyolultabb, erőforrásigényesebb lesz attól, mert én másként kezdtem el működni. 

Ha végiggondoljuk a fenti eseteket, mindenhol erről van szó. Arról már írtam, hogy az életmódváltás - változás révén - mindig nehézségekkel jár a kezdetekben, amíg ki nem alakul az új "ez a megszokott működésünk" állapota.

Jogosan merülhet fel bennünk a kérdés, mit tehetünk a saját, szeretteink és egyéb stakeholdereink lelki békéjéért ebben az állapotban úgy, hogy az életmódváltással kapcsolatos céljaink felé is haladni tudjunk? A saját tapasztalataim szerint itt tud sokat segíteni a stakeholder menedzsment!

Az első dolog, amit érdemes tisztázni, hogy miért is fontos nekem az életmódváltás, és megnézni, hogy ehhez hogyan kapcsolódnak a szeretteim és a fontosabb stakeholdereim? Egyáltalán kik azok, akikre ez a változás hatással lesz? És kiknek a véleménye számít nekem igazán? Javaslom, hogy írd is le magadnak ezeket, sokat számít a tudatosításban! A másik tippem, hogy ne csak azt fogalmazd meg, hogy mi lesz majd jobb, ha életmódot tudsz váltani, hanem azt is, mit veszítesz te és a szeretteid, valamint egyéb stakeholdereid, ha nem teszed meg magadért ezt a változást!

És megint, mindenkinek a saját élethelyzete függvényében más mondásai lehetnek. Pl. ha anyuka vagy, akkor "A gyermekeimet sokáig szeretném még egészségben nevelni, és jó példát mutatni neki arra, hogyan maradhat ő is egészséges. A jelenlegi plusz 30 kg súlyfeleslegemmel mindkét célt kockáztatom." Vagy férjként "Szeretnék még sokáig a feleségemnek életerős párja lenni, hogy meg tudjuk valósítani a közös céljainkat, és kívánatos is szeretnék maradni számára". És munkavállalóként is lehet ennek értelme: "Ha nem figyelek az egészségemre, akkor nem fogok tudni megfelelő teljesítményt nyújtani, ezzel a se magamnak, se a munkahelyemnek nem teszek jót". Gondolj csak a betegség miatti helyettesítésekre, vagy hogy a túlsúly miatti hátfájásod köti le a figyelmed nagy részét, ami miatt nehéz koncentrálnod a pontos munkavégzésre. 

Ezek lesznek az érveid, kapaszkodóid önmagad és a céljaid mellett, és nem csak akkor, amikor az első nehézségek, konfliktusok felmerülnek. 

Mert hogy a tudatos kommunikációt már akkor is érdemes elkezdenünk, amikor az elhatározásunk megszületett. És hogy miért fontos ez?

Mert az a tapasztalatom, ha úgy kezded el átkeretezni a rendszert, hogy a többiek nem tudnak róla, akkor ne csodálkozzunk, hogy nem értik mi történik!

És ha nem értik, miért történnek másként a dolgok, mint ahogy megszokták, akkor azon se lepődjünk meg, hogy nem azt a kedvező reakciót adják, mint ami jól esne nekünk!

Szóval, ha a páromnak nem mondom el, hogy miért fontos számomra és számára is az életmódváltásom, akkor ne lepődjek meg, hogy elsőre kiakadhat azon, hogy havi Xezer Ft-tal csökkentem a családi kasszát, mert bérletet veszek belőle az edzőterembe, vagy hogy szalonnás tojás helyett hirtelen zabkása lett a reggeli. És ha kommunikálunk, akkor ő nem csak megérti, hogy mik az én céljaim, hanem azt is meg tudjuk beszélni, ő hogyan tud jól támogatni minket ebben. Egy szerető kapcsolatban, ahol jót szeretnénk egymásnak, meg tudjuk beszélni, ki mit szeretne, és hogyan tudunk majd jól együtt működni a megváltozott helyzetben is. És persze itt is naív ábránd, hogy ez maradéktalanul konfliktusmentes folyamat. Mert hát az érdekek makacs dolgok. . .de ez már egy jó alap, amire építkezni lehet. És legyünk azzal is tisztában, hogy (lehet) újra kell definiálnunk a saját céljainkat is! Mert ha közösen megállapodunk abban, hogy a hiteltörlesztés fontosabb, mint a fitness bérlet, akkor edzőterem helyett marad a nappali. De ekkor meg azt kell tudunk megbeszélni, hogy a párunk arra az 1 órára mondjuk vállalja, hogy a gyerekszobában / hálóban / konyhában foglalalja el magát, és akár még a gyereket is elszórakoztatja ez idő alatt.  

Most többen felkiálthatnak, "de hát egy jó kapcsolatban ez teljesen természetes". Azt kell mondanom, ahogy a munkahelyeken is sok a félrekommunikálás, egymás meg nem értése, úgy a szeretteinkkel való kommunikáció során is nagyon gyakran felmerül, hogy magától értetődőnek vesszük, hogy a másik fél magától tudja, hogy nekünk mi lenne jó, és milyen viselkedést várunk el támogatásként tőle az adott helyzetben.

A lehetséges konfliktusok elkerülése és feloldása érdekében a másik jó gyakorlat, ha átülünk egy rövid időre a stakeholdereink székébe. Az ő helyzetükbe beleképzelve magunkat végiggondoljuk, rájuk hogyan hat a változás. Mitől tartanak, milyen nehézségeket láthatnak, mi lehet számukra kényelmetlen ebben, mi az, ami benyomja náluk a piros gombot?

Egyfelől ez a technika segíthet minket abban, hogy amikor megbeszéljük, hogyan működhetünk jól együtt, akkor magasabb fokú empátiával tudunk odafordulni.

Másfelől pedig kiderülhet, hogy számos prekoncepciónk megdől.

Ez azért lehet fontos, mert ha az a hiedelmem, hogy "a férjem úgy sem segít nekem többet a ház körül", akkor azzal meg is győzhetem magam arról, hogy hamvába halt vállalkozás az életmódváltás. Nem egy esetet tudok említeni a saját életemből, amikor azt a visszajelzést kaptam, hogy "azért nem segítettem, mert azt hittem, hogy ez téged kikapcsol, és ezért egyedül szereted csinálni, de ha szóltál volna, segítettem volna". Az államat szerintem percekig a padlón húztam. Szóval, még az is megeshet, hogy meglepődsz, milyen könnyen mennek majd a dolgok. :)

Az utolsó praktika ebben a bejegyzésemben pedig a következő: attól, hogy egyszer megbeszéltünk valamit, és megállapodásra jutottunk, az nem lett kőbe vésve! Ahogy nekünk is könnyű elcsábulni egy kis süteményre, vagy inkább ellustálkodi az edzést, úgy nekik is könnyebb elcsábulni a kényelem és a megszokások felé. Szóval, egy-egy konfliktushelyzet esetén érdemes megbeszélni, hogy ezek teljesen rendben lévő dolgok, de ha tényleg fontos a fő célunk, hogy egészségesek legyünk, akkor mit és hogyan fogunk tenni magunkért, egymásért. :)