Ahogy ígértem az irreális elvárásokról szóló írásomban, ez a téma megér nekem egy teljes bejegyzést, remélem ti is így látjátok majd. :) És még egyszer utoljára maradok kicsit a párkapcsolati szimbolikánál, mert szerintem szépen szemlélteti a dolgokat. ;)

Gondolom már mindenkinek a könyökén jön ki, hogy nem diétázni, ill. fogyókúrázni kell, hanem életmódot kell váltani. Na már most a randizás meg a párkapcsolatok szimbolikájánál maradva az első szerintem az "ismerkedünk", míg a második az "életszövetségben vagyunk míg a halál el nem választ" célrendszerének és elköteleződési szintjének feleltethető meg. És az izgalmak pont itt kezdődnek!

Mert hát az "ismerkedünk" = diétázunk / fogyókúrázunk esetében is vannak célok, van némi elköteleződés, de ezek egy jól menedzselhető, rövidebb időszakra fogalmazódnak meg bennünk, és ennek megfelelően lejáratosak is. (Az én világomban az "ismerkedünk"-nek is van egy olyan mérföldköve, amikor eldől, hogy valamilyen konstrukcióban akarunk-e valami többet is egymástól (mondjuk: párkapcsolatot, házasságot, közös gyereket, vagy mint a Kártyavár c. sorozatban együtt hatást gyakorolni a világ alakulására :D, stb.), vagy pontot teszünk a végére, és útjára engedjük egymást. :)) 

Tehát, ha az a mondás, hogy csak 5 napig kell kibírni szárzellerrel meg uborkával, vagy 12 hétig kell minden nap 15 perc tornát lenyomni, vagy 10 kg-ot kell leadni a nyaralásig, nah az olyan kibírható elköteleződésnek tűnik, és ezért nagyon is csábító. A másik, hogy könnyen értelmezhető, és ami még ennél is fontosabb, hogy kézzelfogható az eredménytermék.

A diétánk / fogyókúránk során  jól érthető és jó mérhető célokat tudunk megfogalmazni, mint pl. X kg-ra szeretnék lefogyni, Y %-kal szeretném csökkenteni a testzsír arányomat, Z cm-rel szeretném csökkenteni a csípő körméteremet. Na már most ezekhez a célokhoz keressük a megfelelő viselkedés indikátorokat, amelyeket konkrét cselekvésekben határozunk meg. És ha az ember tényleg beleáll a folyamatba, azaz jól eszik, mozog, ápolja a lelkét és az elméjét, stb., akkor az eredmények jó eséllyel jönni fognak. (Természetesen akinek valamilyen komoly egészségügyi problémája van, annak azt is szigorúan be kell tartania, amit az orvosai javasolnak.) És mivel jól mérhetőek ezek az indikátorok, a haladás is remekül nyomon követhető.

És ezek azok a tényezők, amelyek magukban hordoznak egy jó adag zsongást, izgalmat, lelkesedést. Mert bizony erről könnyű élménygazdagon beszélni, előtte / utána fotósorozatokkal szemléltetni a változást, bezsebelni a sok elismerő dicséretet a környezetünkből. Érezzük, hogy beszippantott, és visz minket magával az áramlás. ;)

No meg kimondani, hogy MEGVAN, ELÉRTEM, SIKERÜLT! 

És most nem csak arra gondolok, hogy jobban nézünk ki mint előtte, hanem azokra az esetekre is, amikor mondjuk hosszú idő után végre megfogant a baba, kevesebb magas vérnyomás csökkentő gyógyszert kell szednünk, vagy le tudunk sétálni több km-t fájdalom nélkül.

És ez így összességében piszkosul fancy! 

(És mielőtt el nem felejtem, a jól definiált célokról és sikerokozókról lesz majd egy külön bejegyzésem a jövőben! Mert ott is lehet ám bőven mit elszúrni. ;))

A saját korábbi fogyókúrás tapasztalataimból kiindulva ezen a ponton velem mindig történt valami, amit legjobban a KIÜRESEDÉS szó tud jellemezni. Még néhány családi rendezvényen, baráti összejövetelen jön egy két elismerő pillantás vagy dicséret azoktól, akikkel régen találkoztál, de amúgy semmi "extra ego tupírozás", és egyre könnyebben hozod meg azt a döntést, hogy ha mások is elveszik a második krémest, akkor igazából te is megteheted, mert hát most már elégszer mondtál le róla nyálcsorgatva, miközben a többiek jóízűen lakmároztak.

És most persze kórusban harsoghatjátok, hogy 1-2 krémestől még nem hízott meg / vissza senki. És teljesen igazatok van, mert nem a krémes a ludas, hanem a fent említett lejáratosság, és az elköteleződés megszűnése. Mert bizony lejártak a célok, így hozzá kapcsolt viselkedés indikátorok sincsenek, amelyek iránytűként mutatnák, hogy az adott döntésünk mit hoz majd a konyhára. És az elkötelezősés hiánya miatt egyre többször hozunk olyan döntést, ami a visszahízás irányába lök bennünket. Az én szemüvegemen keresztül ez az ún. "jojó-effektus".   

Az egyetemen kurzust tartott nekem Forgács Attila (Az evés lélektana c. könyv szerzője), és nagyon megmaradt bennem az a mondata, hogy ő még nem nagyon látott a kutatásai során olyan diétát vagy fogyókúrát, amit 6 hónapnál tovább tartani tudott volna a delikvens. Ez mondjuk közel 10 éve volt, szóval ha azóta bármi olyan újdonság van a nap alatt, amiről nem tudok, akkor ne tartsátok magatokban! :D Én akkor pont egy  -saját akkori megélésem szerint - nagyon sikeres fogyási periódusban voltam, és mély felháborodással magyaráztam a mellettem ülő lánynak, hogy én vagyok az élő példa, hogy "de lehet". Aztán perspektívát váltottam, és rámeredtem az előttem lévő cukorsokkot okozó eper ízű üdítőre, és a mézben tocsogó müzli szeletre. Gondolhatjátok, hogy ezek bőszen tiltólistások voltak a diétámban. Majd teljes letargiába esve azon gondolkoztam, hogyan történhetett, hogy a szünetben a büfében az alma és a mentes víz kombója helyett ezeket sikerült beszerezni. Mert akkor már nekem is lejártak a céljaim, és ki is voltam már fáradva lelkileg és testileg is, könnyű volt elcsábulni, és még könnyebb volt észre sem venni, hogy mindez történik!  

Ezzel meg is ragadom az alkalmat, hogy rákanyarodjak arra, hogy az életmódváltás miért nem annyira fancy! Visszahozva a párkapcsolati szimbolikát, az "életszövetségben vagyunk míg a halál el nem választ" = egészséges életmódot alakítunk ki hosszútávra, nos, az bizony masszív elköteleződés, - jóban rosszban, egészségben betegségben, meg amit még beleszőnek jellemzően az esküvői fogadalmakba -, és a kezdeti elképzelések szerint tényleg csak halál esetén lejáratos. Szóval, jó esetben egy baromira hosszú időszakról beszélünk.

Közel 10 éves párkapcsolattal a hátam mögött állítom, hogy a fent részletezett pezsgést és izgalmat a mindennapokban fenntartani nehéz, még akkor is, ha az élet dobálja a lehetőségeket és a kihívásokat. 

 Az "életszövetségben vagyunk míg a halál el nem választ" esetében az a jó, hogy több változatos célt tudunk megfogalmazni magunknak hosszútávra is, mint pl.: 1 esküvő, 2 közös gyerek, 2 családi autó, 1 kertes ház, évi 1 síelés és 1 nyaralás. Ezekhez szintúgy könnyű viselkedés indikátorokat hozzáilleszteni, hogy pontosan mit és hogyan fogunk tenni, hogy ezeket elérjük. És akkor most álljunk meg egy pillanatra, és lássuk meg, hogy ezek a célok ugyan egy nagy cél alábontott mini céljai, vagy úgy is mondhatnám, hogy egy nagy projekt alprojektjei. De mi van akkor, ha ezeket az alcélokat sokkal jobban körbejártuk és definiáltuk, mint magát a fő célt?! A környezetemben több olyan esetet is hallottam, ami arról szólt, hogy meglett minden az évek alatt, kocsi, gyerek, ház, álomesküvő, nyaralás (a sorrend most mellékes :D), aztán amikor a gyerek elvégezte az egyetemet és saját lábra állt, akkor a pár nézett egymásra, hogy akkor most hogyan tovább, mert bizony elértek a cél. Amit én ezekből a történetekből kihallottam, hogy az már sokkal kevésbé volt definiálva, hogy mitől is lesz jó az ő életszövetségük? Hogy a kapcsolat alapjai is jól működjenek, és azért nap mint nap tegyenek, és ne csak az alcélok megvalósításáért.

Tehát egyes alcélok teljesítése nem teljesíti összességében a fő célt, és ez okozza a bibit.   

Ugyanezt a mintát látom az életmódváltásnál is! Ha valóban életmódváltásban gondolkozom, akkor a X kg-ra szeretnék lefogyni, Y %-kal szeretném csökkenteni a testzsír arányomat, Z cm-rel szeretném csökkenteni a csípő körméteremet célok nem elégséges fő célok, hanem csupán alcélok lehetnek! Szóval életre szóló szövetséget kell kötnöm saját magammal, hogy egészséges életet élek. És ezt bontom alá indikátorokra, hogy akkor vagyok egészséges, ha: ". . .". Itt fér már el minden olyan alcél, amit fentebb írtam.

Ha az életmódváltást valóban komolyan vesszük, akkor az eddigiek alapján érezhetjük, hogy ez bizony kőkemény sziszifuszi munka nap mint nap. Döntések sorozata, amelyek egy idő után rutinná válnak.

És a rutinban látszólag nincs semmi fancy.

Mert hát teljesen természetessé válik, hogy önmagadhoz képest baromi jól nézel ki, tudod hogy már nincs hova fogyni (mert egészséges akarsz lenni, nem anorexiás!), tök jók az orvosi leleteid, teljesen nyilvánvaló, hogy kiszorítod magadnak az időt a sportolásra, és az izomláz is akár állandó vendégeddé válik, és pontosan tudod már, hogy mely ételek táplálják az egészséged.

És a rutin egyszer csak unalmassá kezd válni. Ugye, hogy nem fancy?!

Mivel az bizonyos, hogy az életmódváltás jó nekünk, nézzük meg, hogy mit tehetünk unalom ellen?

A következő lista megint csak az én ötletbörzém, mindenki a saját belátása szerint finomítgassa, alakítsa! ;)

1. Az alcélok, alprojektek koncepciót fentebb tárgyaltuk. Hát akkor a 2 közös gyerek, 2 családi autó mintájára kreáljunk új alcélokat és mini projekteket miután az előzőeket elértük, vagy már kicsit belefásultunk a tökéletes popsi kidolgozásába. Én azt kértem az edzőimtől, hogy találjanak ki nekem mini kihívásokat, amire tematikusan készülünk, amikor már készen állok rá. Ha minden jól megy, akkor idén megtanulok kötélre mászni, mert sosem tudtam, és normálisan haskerekezni is, amitől még mindig olyan messze vagyok, mint  Makó Jeruzsálemtől. Nah, ez bizony fancy! :)

2. Ünnepeljük meg ezeket az új sikereket is! Mert bizony ezek is ugyanolyan sikersztorik, mint a leadott kilók! :) És nem kell messzire menni, az is lehet ünneplésre méltó, hogy az életünk nehézségei ellenére ezen a héten is minimum 2x tornáztam, és ezért büszke lehetek magamra! :)  X számosságú gyerek, munka és egyéb váratlan teendők mellett ez meg aztán über brutál fancy! :)

3. Kísérletezgessünk új ízekkel, alapanyagokkal, stb. Igen, a tonhal saláta 50 verziója ellenére mégiscsak tonhal saláta marad. :D Itt egy érdekes jelenségre hívnám fel a figyelmet. Külföldi életmód youtubereknél figyeltem meg, hogy egy darabig a vegán táplálkozás a megoldás mindenre, és előtte sosem volt még ilyen jó, aztán eltelik fél - 1 év, és a nyers vegán lesz a tuti, majd jövő évben hirtelen tömi a vegetáriánus hamburgert, mert !dobpergés!, attól érzi jól magát a bőrében. Az a hipotézisem, hogy neki is nehéz ez az életmódváltósdi, és neki is fent kell tartani a lelkesedését, ami viszi előre nap mint nap. Szóval kísérletezgessünk mi is, hogy mi jó nekünk, de azért maradjunk észnél. ;) Ha nézel egy kis Jamie Olivert, szerinte egy kelkáposzta levél is tud fancy lenni! :D

4. Pihenjünk, amikor azt érezzük, hogy elszürkülünk! Itt jön vissza a krémes esete. Mert egy krémestől még nem hízunk el, vagy szúrjuk el az életmódváltásunkat! Ugyanígy, tespedjünk egy kicsit a kanapén, ha azt érezzük, hogy semmi kedvünk aznap edzeni. A lényeg, hogy tudatosítsuk magunkban, hogy ez most a saját jólétünk érdekében történik, de pontosan tudjuk, hogy holnap vagy holnapután hogyan térünk vissza a megszokott kerékvágásba, mert attól, hogy megpihenünk, még nem az elköteleződésünk szűnt meg önmagunk egészségesebb verziója iránt! :) Nem is tudok kellemesebb estét elképzelni, amikor a barátnőimmel heverészünk a kanapén, teát (khm. . . bort) kortyolgatunk, és közben csokis kekszet, nápolyit meg sós karamellt majszolunk. De ilyenkor azt is érzem, hogy visszatér belém az életerő, és ez nekem fancy! :)

5. Támogatóan (és nem tolakodóan) segítsünk másoknak, akiknek ez a folyamat nehezebben megy! Nagyon jó érzés tud lenni a lelkünknek, ha másoknak inspirációt tudunk adni egy teljesebb életre! És ez talán meg már több is mint fancy! :)