Be kell vallanom, hogy a fenti cím nem az én fejemből pattant ki. Csupán annyi közöm van hozzá, hogy a coachommal (aka pszichológusommal) folytatott beszélgetés konklúziójaként az ő száját hagyta el ez a mondat. Gondoltam közös produktumként itt most felhasználom. :)
De térjünk rá a lényegre. :) Szóval, félelmek. Az előző bejegyzésemben írtam arról, hogy mennyi minden bizonytalaníthat el minket, ha életmódváltásról, de akármilyen fontos és változással járó célról van szó. Az egyik ilyen belső "ködképző" a saját félelmeink hosszabb vagy rövidebb listája. Ahogy és amennyit manapság edzek széles mosollyal az arcomon (nah jó, a bemelegítés alatt :D), baromira nevetségesen hangzik, hogy egy évvel ezelőtt ültem a coachommal szemben egy széken, és majdhogynem könnyes szemmel rinyáltam neki arról, hogy miért nagyon félelmetes ötlet a nappalim kis zárt világából - ahol a youtuberól elérhető edzésvideókat igyekeztem végigcsinálni -, kimerészkedni egy edzőterembe. És hogy milyen gondolataim voltak közben? Lehet jókat fogsz röhögni most rajtam, de az is lehet, hogy lesz néhány, ami a te fejedben is megfordult már: "Totál béna leszek. . .Kipurcanok egy perc alatt. . .Totál lebőgés. . .Ezzel szemben mindenki k. izmos, erős, ügyes és szép lesz. . .Mindenki sokkal vékonyabb lesz mint én. . .Az edző szerint is tök ciki leszek. . .Totál csőd. . .Nem megyek sehova. . ."
Arról fogok majd írni később, hogy mi is történt valójában az első edzésemen, de most még először inkább arról, hogyan jutottam mégiscsak le az első edzésre. Szóval, ezek a gondolatok voltak a fejemben még úgy is, hogy azért már csinálgattam otthon valamit mozgás címén. De a kezdeti közérzetjavulás és sikerélmények után elkezdett fájni a térdem, a csuklóm és a könyököm, köszönhetően az eszetlen hozzáállásomnak. A nagy beszariság közepette azért sikerült összeraknom magamban, hogy kellene valamiféle professzionálisabb segítség valahonnan. Amikor ezt fejtegettem a coachomnak, és ömlött ki a sok rinya a számon, hogy mégis mi tart vissza, hogy leballagjak valahova, vagy felhívjak egy személyi edzőt, ő csak kedvesen mosolygott, majd a világ legtermészetesebb közlendőjeként odatette nekem: "Mariann, engedd meg magadnak, hogy te legyél ott a legbénább, a legkövérebb, és hogy úgy gyere ki onnan, hogy szar volt, nem mész többet. De akkor legalább tudni fogjuk, hogy tényleg így van. Mert aztán még az is megeshet, hogy mégsem." Hazugság lenne, ha most azt mondanám, hogy ettől olyan lendületet kaptam, mint még sosem, de ízlelgettem magamban ezt néhány napig, és ahogy foglalkoztatott ez a kérdés, pont belefutottam egy beszélgetésbe, ahol az egyik ismerősöm mondta, hogy "Ha már kifizettem az edzésért a pénzt, akkor akár a sarokban is üldögélhetek, mert azt csinálok, ami jól esik." Abban a pillanatban nem tudtam vitatkozni az állítás valóságtartalmával, úgyhogy ezen gondolattól meginspirálódva megbeszélgettem magammal, hogy akár el is mehetek egy edzőterembe szarul érezni magamat, mert a legrosszabb ami történhet, hogy üldögélek egy sarokban vagy hazajövök.
Ebben a történetben az egyik tanulság számomra az volt, hogy ami másoknak annyira egyszerű és kézenfekvő megoldás, ill. válasz egy adott helyzetre, az nekem meg sem tudott fordulni a fejemben, amíg valakitől nem hallottam. Érdemes egy kicsit megállni, és ránézni, hogy nekem miért nem volt ott még halvány gondolati szinten sem, hogy ez opció lehet? A saját válaszom erre az, hogy azt tanultam és erősítettem meg magamban gyerekként és fiatal felnőttként, hogy ami nem megy jól, azt inkább ne erőltessük, és inkább kerüljük el, hogy bármilyen cikis helyzet alakuljon ki ennek kapcsán. Igaz ez minden olyan dologra is, amiről ugyan még 0 valós tapasztalásom van, de ha néhány ismert tényező alapján levezethető, hogy nagy valószínűséggel abban gyenge leszek, abból szépen kihátráltam, értsd meg sem próbáltam. Nagy felhajtóerőt adott nekem az, hogy ki tudtam tekinteni a saját gondolatspirálomból, és meg tudtam hallani, hogy létezhetnek alternatív megoldások is. Most persze kérdezhetnéd, hogy végig ülni vagy abbahagyni egy edzést, amíg mások keményen nyomják nem-e ciki? Dehogynem, az én gondolatiságom szerint akkor, ha elmegyek egy csoportos órára, és x perc után leülök, és mindenki engem méricskél, mert azt hiszik hogy valami bajom van, vagy mert mindenki ítélkezik, hogy puhány vagyok mint állat, és cseszek küzdeni magamért. De aztán arra gondoltam, hogy mi van, ha egy olyan helyre megyek, ahol személyi edző van, akinek őszintén megmondhatom, hogy az otthoni napi 20-40 percnyi ugribugrin és alakformáláson kívül gyenge vagyok mint a harmat, plusz előtte évekig csak a kanapét támasztottam, de jó lenne jobb formába lendülni. És hogy tudunk-e valami olyan edzést csinálni, ahol ugyan megkerülhetetlen, hogy nehéz legyen meg fájjon utána, de azért azt érezzem, hogy volt némi sikerélmény, és kedvem legyen jönni a héten még máskor is, még akkor is, ha ez elsőre csak 10 perc lesz. Innen már könnyebb volt érteni, hogy mi az én problémám, és milyen szempontok szerint kell összerakni az akciótervet (hogy ilyen nagy szavakkal éljek ;)). Szóval, nekem az volt a lényeg, hogy ne legyenek ott sokan (akik nyilván velem lesznek elfoglalva saját maguk helyett, mert hát nyilván :D erről még lesz későbbi posztban szó) és legyen valaki aki segít, hogy túl tudjak lépni a saját árnyékomon. Hát, az internet csodálatos világa segítségével közel 5 percnyi keresés után meg is találtam a nekem való helyet. A következő 5 percem pedig az időpont egyeztetéssel telt.
A másik tanulságom, ami talán nektek is útravaló lehet, hogy bármilyen elhatározást is teszünk az egészségesebb életmód irányába, az elején merjünk bátran félni, bármitől, ami bennünk megfogalmazódik. Mert félni nem ciki. A "nem fogok nassolni úton útfélen", "lefogyok 10 kg-t", "idén lefutom a félmaratont, annak ellenére, hogy 5 éve nem mozogtam", "mától minden nap edzeni fogok", stb. célkitűzések megfogalmazása után érdemes egy pillanatra megállni és megvizsgálni, hogy eddig mi tartott minket vissza ennek a célnak nemhogy a megvalósításától, hanem egyáltalán attól, hogy komoly meggyőződéssel kimondjuk saját magunknak? Egyáltalán meghoztuk-e magunkban valóban a döntés arról, hogy ezt akarjuk? Bele merünk-e kezdeni? Ha nem, akkor mik azok a félelmek, gátlások, ami miatt meg sem próbáljuk? Ha már korábban is belevágtunk, akkor hol és miért fogyott el a lendület és az akarás? Ha tudjuk, mi lenne az ideális testsúlyunk, izomarányunk, stb., akkor miért nem csináljuk már most is azt, amit kell, hogy ezeket elérjük?
És merjünk bátran félni az őszinte válaszainktól is. Kismillióan elpuffogtatták már, de igaz, a változás az elején mindig fájdalmas. Sokan az életmódváltás elején azt a típusú "fájdalmat" emelik ki, hogy nem ehetek annyira sokat, mint korábban, ezért korogni fog a hasam, fájni fog a fejem, ingerült leszek, az edzéstől pedig k.-ra izomlázam lesz, nem fogok tudni járni 2 napig. De ezek a "fájdalmak" azt hiszem eltörpülnek annak a fájdalomnak az árnyékában, ami abból a felismerésből jön, hogy mennyi buta félelem, aggály, berögződés, saját magunkról alkotott hibás elképzelés szabott gátat annak, hogy jóban legyünk önmagunkkal, és tenni merjünk saját magunkért. Én most itt az életmódváltásról, egészségesebb életfelfogásról írok, de ugyanez igaz lehet akkor is, amikor nem hiszem el magamról, hogy léphetek előre karrierben, akár kereshetnék többet, vagy lehet jobb a viszonyom a családommal.
Összefoglalásként néhány tipp:
1. Bátran ess kétségbe, és félj attól, amiről tudod hogy jó lenne, de nem tudod még hogyan lesz jó!
2. Nézz rá arra, hogy miből táplálkozik ez a kétségbeesés, félelem vagy akár elutasítás?
3. Mi lehet a legrosszabb, ami történhet, ha mégis a cselekvés útjára lépsz?
4. Tudsz-e olyan megoldást kreálni, amivel a félelmeid még ugyan veled vannak, de a cselekvés már közel sem tűnik olyan félelmetesnek netán fájdalmasnak?
5. Mi kell még ahhoz, hogy el is indulj a cselekvés útján?
6. Mit fogsz tenni, ha az első megoldásod még sem a legtutibb neked?
Most persze bárki megtalálhat azzal a felvetéssel, hogy jól van, jól van, eljár edzeni, meg nem zabál össze mindent, de mi van az élete többi részével? Nos, azt kell mondanom, hogy kismillió olyan dolog van az életemben, ami k.-ra nem megy. Dolgozom rajta, hogy egyszer menjen. Ettől az élménytől nem lettem sem hős, sem tökéletes. De ami már az enyém, az a tapasztalás. Annak az élménye, ha nem hagyom eluralkodni magamon a félelmeimet, akkor tudok olyan megoldásokat találni, amivel elléphetek a saját árnyékomtól. És erre számos példát tudok felmutatni szintén az elmúlt évből, és korábbról is, csak akkor még valahogy nem állt össze bennem, hogy ugyanezeket a tudásokat kellene működtetni, csak kicsit másképpen az életmódváltásban is. Tanulni, régi-új dolgokat felismerni sohasem ciki! ;) :)
