Mariann vagyok, több mint egy éve lett a sport, az edzés és az egészségesebb táplálkozás a mindennapjaim része. Ennyi, se nem több, se nem kevesebb. Nem akarok sem fitness instruktor, sem táplálkozási szakértő, sem önjelölt hittérítő lenni, nem vagyok pszichológus (habár nagyon érdekel a téma), és nem találtam meg a bölcsek kövét a zsebemben (még :D). Sokan megírtak / megmondtak már sok mindent ebben a témában, nem hiszem, hogy lesz itt bármi rakétatudomány. Ami ellenben lesz, hogy a magam realitásából, cicoma és bullshit nélkül leírom, hogyan éltem meg ezt a folyamatot. Ha ez már néhány embernek kapaszkodót tud adni, vagy elindít valami vezérhangyát, hogy saját maga is belekezdjen egy teljesebb életbe, akkor az nekem már boldogság. :)
És még miért kezdtem el írni ezt a blogot? 3+1 dologot tudok kiemelni. :)
1. Mert fene se érti már, hogy napjainkban mihez kell / lehet / érdemes / célszerű / illendő / elvárt / stb. igazodni.
Felvilágosult barátaim most kórusban harsoghatják, hogy az legyen a mérvadó, ami neked és a szervezetednek jó. Nem is tudok ezzel vitatkozni, csak van az a hipotézisem, hogy azért ezt tisztán látni nem is olyan egyszerű. A sok családi szokás, minta, a baráti beszélgetések bennünk történő lecsapódásai, magazinok, Facebook posztok, és a saját gyengeségeink, gyarlóságaink azt hiszem eléggé el tudják ködösíteni a szemünket, és ezen a ködön keresztül már nem is olyan egyértelmű, hogy akkor most merre is van észak. Csak néhány szembetűnő kettősség, amit én látok a mindennapokban pl., hogy olvashatjuk tonnaszámra a statisztikákat, hogy mi vagyunk a legelhízottabb európai nemzet, miközben minden sarkon egy gyorsétterem óriás hirdetését csodálhatjuk, csábítgatva arra, hogy fogyasszunk bátran, lehetőleg minél nagyobbat, többet, mert az nekünk jó. És az sem új információ, hogy sok a beteg ember, és a betegségeik hátterében gyakran életmódbeli okok állnak, vagy azok hozzájárulnak a meglévő betegségeink felerősödéséhez. Amikor anyukám elment egy specialistához a pajzsmirigy problémáival (ő tényleg beteg, ki is műtötték a pajzsmirigyét, és így egész életében gyógyszert kell szednie), és megkérdezte a doktor urat, hogy mit érdemes tennie az egészsége érdekében, akkor az volt a válasz, hogy "Fogyjon, de hát hülyén hangzik, hogy ezt pont én mondom magának." És eközben nevetve termetes pocakjára mutatott. Vagy amikor egy belgyógyász hosszasan ecsetelte nekem, hogy le kell szokni a mesterséges adalékanyagokról, de nem találkoztam vele úgy, hogy ne egy fél literes kóla lett volna a kezében mint "a túlélőkészlet" (ő hívta így). Hát akkor most őszintén, de mi a fene van?!
A másik véglet, hogy nem tudom úgy legördíteni a Facebook hírfolyamomat, hogy ne jönne szembe minimum 5-10 szponzorált és persze ennek megfelelően megkomponált edzőteremi fénykép, lányok esetében a világ legfeszesebb fenekeivel, melleivel, és bizony csodás lapos hasfalaival. Ezen képekhez mellékelve néhány szívélyes üzenet, legalábbis én így értelmezem, "ha te nem ezt csinálod, nem így nézel ki, akkor nem vagy OK, mert hát ezt mindenki meg tudja csinálni, csak akarni kell" (most nyilván sarkítok). Van mostanában valami baromira trendi abban, hogy hol véresszájúbban, hol szelídebben, de megmondjuk a többieknek, hogyan kell(ene) élni. Nemrégiben voltam dr. Lukács Liza szakpszichológus (Az éhes lélek gyógyítása c. könyv szerzője) előadásán, ahol elmesélte egy olyan páciense esetét, aki fantasztikus kis közösséget épített fel, akiket arra inspirál, hogy éljenek egészségesen, de annak valóságát már nagyon nehéz a követők elé tárni, hogy a saját sikerei ellenére a mai napig falási rohamokkal küzd, ezzel rombolva a saját egészségét és lelkét. Az én olvasatomban, ő legalább dolgozik saját magán, nem pedig a saját vaksága hajtja az önjelölt hittérítésben, mert szerintem bőven vannak a környezetünkben ilyen egyének. Most persze mondhatjátok, hogy erősen sarkítok, és csak a rossz példákat emelem ki. Természetesen én is ismerek példaértékű embereket, pl.: aki orvosként egészségesen él, kemény edzésmunkát végez, pedig amikor elmondja egy hetét, hogy milyen hektikus időbeosztás és bioritmus szerint él, akkor az első gondolatom az, hogy "ember, te éppen miért nem otthon alszol ehelyett?!" Vagy olyan bloggereket, youtubereket, akik nem restek az életünk realitásait figyelembe venni, és mondandójukat ehhez igazítani. Velük nagyon is tudok azonosulni, és örülök, hogy olyan képet mutatnak nekünk, ami tisztítani tudja azt a bizonyos ködöt, amit fentebb írtam.
Az a fantáziám, hogy a fent említett néhány ellentmondásos esettől is sokan megijedünk, elbizonytalanodunk, főleg, ha már réges régen magunknak is kimondtuk, hogy valahol valamikor elcsesztük, de rendesen: eltunyultunk, elpuhultunk, elhíztunk, megbetegedtünk, stb. A sok csábítás, vélt vagy valós méricskélő és ítélkező pillantás közepette a félelmeink erősebbek lehetnek a változtatási hajlandóságunknál, a változatlanság biztonsága megnyugtató. A kérdés az, hogy melyik mit hoz a konyhára? Miért éri meg beletenni az energiát a céljainkba? Erre mindenkinek magának kell megtalálnia a saját válaszát.
Első pontként szerintem érdemes megvizsgálni, hogy mik az erősebb gondolataink mondjuk a pocakos orvos buzdítására, hogy fogyjunk? Talán az, hogy "bort iszik, de vizet prédikál" vagy "ha neki sem sikerül orvosként, akkor nekem hogyan sikerülhetne" vagy "hát rajta is látszik, hogy a genetika ellen nincs mit tenni" vagy talán "hahh, a dagadt disznó osztja itt nekem az észt, menjen a . . .". Vagy a csodásan sportos lányok fürdőruhás képeit elnézve: "a kis aranyásó, ha nekem is egész nap csak az lenne a dolgom, hogy jól nézzek ki. . .", "addig néz ez is így ki amíg le nem babázik", "biztos nem dolgozott még életében semmit", "na aggódj, 40 évesen a te segged is úgy fog lógni mint az enyém" vagy "áhh, soha nem fogok így kinézni, mint ő, meg sem próbálom. . .". Vagy tudunk-e csavarni egyet a kapcsolón, és saját magunkra figyelve más perspektívából megfogalmazni a reakcióinkat. Pl. az orvos kapcsán inkább ilyen dolgok jutnak-e eszünkbe: "hmm, attól, hogy neki sem megy könnyen a fogyás, nekem orvosként biztos jót akar, végül is azért jöttem, hogy tegyek az egészségemért". Vagy a kemény popsijú lányok láttán: "az én életemben jelenleg nem reális a napi 2 óra edzőterem, hogy így nézzek ki, de jobban állna rajtam is a farmer, ha tónusosabb lennék". Van bennem egy erős hit annak kapcsán, ha inkább azt nézzük, hogy a saját életünkben mit lehetne ahelyett, hogy mások mit miért úgy ahogy, akkor könnyebben juthatunk olyan elhatározásokra, amelyek valóban a sajátunk, és nem valamilyen elvárást akarunk kiszolgálni vele.
2. Kisebb nagyobb szokásokon keresztül visz az út
Az elmúlt évben elég sok energiát fektettem abba, hogy olyan új szokásokat honosítsak meg az életemben, amit előtte csak részben sikerült vagy egyáltalán nem. És nem, nem lettem tökéletes. Vannak szokások, amiről tudom, hogy annyira jót tenne nekem, az egészségemnek, és mégis elbukok, nap mint nap. Az én hitem szerint az egyetlen kiút ebből, hogy próbálok a cselekedeteimhez reflektíven hozzáállni. Ha valami sikerült és még inkább ha valami nem sikerült igyekszem keresni az okát, finomítgatom magamban, mit és hogyan próbálok meg legközelebb, és olyan is van, amit elengedtem, mert be kellett látnom, hogy csak az energiáimat viszi, frusztrál, és nem most van itt a helye és az ideje. Mostanra annyira túlcsordultak bennem a tapasztalásaimmal kapcsolatos gondolatok, hogy valahol ki kell, vagy mondhatnám úgy is, hogy el kell engednem őket. :) És mivel a közvetlen környeztemnek már a könyökén jönnek ki a nagy felismeréseim, gondoltam kicsit kibővítem a közönséget, hadd szórakozzatok ti is. :)
3. Ha tervezel, nagyobb részt nálad az irányítás
Ahogy fentebb írtam, a sporthoz és a táplálkozáshoz sem értek. Amihez ellenben igen, az a tervezés, szervezés, megvalósítás, értékelés. Módszeresen. Semmi rakétatudomány, a legtöbb dolog, amit csináltam és csinálok, mind itt van a szemünk előtt. Azt hiszem ahhoz tudok jó gondolatokat adni, hogyan tudtam én a sok hasznos tanácsot, praktikát rendszerbe foglalni. Ez a megközelítés talán másoknak is segítségére lehet, hogy el tudjanak indulni az úton, és a kapott eredmények tényleg fenntarthatók legyenek hosszútávon.
+1: És mind közül a legfontosabb, ahogy írtam nálam sincs itt a bölcsek köve. Attól, hogy minden egyes nap ízlelgetem, hogyan tudom fenntartani az egészségesebb önmagamat, még ugyanolyan gyarló vagyok, mint bárki, engem is csábítgat a könnyebbik út. Nem árt, ha a fél szememet magamon tartom, és van egy olyan felület, ami iránt felelősséget érzek. ;)
