Ezt a bejegyzésemet dr. Almási Kitti gondolatával szeretném indítani, amit a Lezárás, Elengedés, Újrakezdés c. könyvében olvastam: Az első randi célja, hogy legyen második. Az én olvasatomban ez igaz az életmódváltásra is, azaz, hogy az első új elképzelésink szerint eltölött nap után legyen második is, vagy ugye az első edzés után legyen második, harmadik meg majd századik is. Ez most megint triviálisnak hangzik, miközben szeintem bármelyikünk tudna olyan esetet említeni a saját életéből, amikor a baromi nagy elhatározás után az első napok után lankadt a lelkesedés.

Ezt a témát két aspektusból és így két külön bejegyzésben szeretném tárgyalni. ;) Előző posztomban foglalkoztam már a gátló félelmekkel, amikkel érdemes megbarátkozni, ehhez kapcsolódik szorosabban ez az írásom, ami az első teremben szerzett élményemről fog szólni.

Míg a követlezőkben abba megyek bele mélyebben, hogyan toljuk túl az elvárásainkat önmagunkkal kapcsolatban, vagy hát jelen esetben inkább önmagunkkal szemben. 

Gondolhatjátok, ha már attól is ki voltam bukva, hogy csak tervezgettem az edzőtermi látogatásomat, mennyire be lehettem tojva, amikor TÉNYLEG oda is kellett menni. Soha nem fogom elfelejteni (vicces, másoknak az esküvője vagy a gyermeke születése ennyire emlékezetes, hogy minden apró részletre emlékszik, nekem meg az, amikor végre túljutok valami belső elakadásomon :D), egy napsütéses de hideg téli nap volt, és a munkanap vége felé ahogy közelített az "ítélet időpontja" egyre komolyabban éreztem a gyomrom környékén, hogy egy árva porcikám sincs, ami odakívánkozik. Erősen mantráztam magamban, hogy

Megengedem magamnak, hogy szarul érezzem ott magam! Megengedem magamnak, hogy szarul érezzem ott magam!

Hát igen innen nézve ez elég röhejes. . .belátom. . .de akkor nagyon sokat segített. :) :D

Amikor odaértem, egy kicsit totyorogtam még mint a tojó galamb, ahogy a csengőt kerestem. A nagy mantrázás közben bevallom, még mindig velem volt, hogy ez bizony most k. ciki lesz. Aztán ajtót nyitott egy szélés mosolyú srác, jókedvűen mondta, ha edzésre jöttem, akkor jó helyen vagyok. Majd rámnézett, és csak ennyit kérdezett: "Izgulunk? Majd mindjárt nem fogunk." Hát, sejtem remegtem ott mint a nyárfalevél, és annyira elveszett lehetett az arcom, mint ritkán.

De, egyúttal történt valami nagyon fontos dolog! Megdőlt az egyik prekoncepcióm! Azt éreztem, hogy aki szemben áll velem, az ért engem, és megbízhatok benne erre a rövid időre, amit együtt fogunk tölteni. Még akkor is, ha szemmel láthatóan szórakoztatta a tojó galambos produkcióm, amit ott előadtam.

A teremben volt még egy hölgy, aki már előttem elkezdett edzeni. Vele megdőlt egy másik prekoncepcióm is, mert (és most könyörgöm félre ne értsetek), de ő sem a klasszikus bikini modell alkat volt akkor még! ;) És én ennek felettébb örültem. És nem azért, mert haha, nem csak én szurtam el valahol ezt az életmódi dolgot, és híztam meg és tunyultam el, hanem mert jó volt látni az élő példát, aki valószínűleg hasonlatos belső élményvilággal rendelkezik mint én, és itt nyomja. És ha ő itt tud küzdeni, mint malac a jégen, akkor erre én is képes leszek, vagyok. 

Attól, hogy a saját fantáziáimra épült belső korlátaim elkezdtek a magasból alásüllyedni, és már egyáltalán nem tűnt nehéznek átlépni őket rengeteg energia szabadult fel bennem, amit mind arra tudtam használni, hogy meg tudjak tapasztalni egy új élményt, bele tudjam engedni magam.

A bizalom, és a saját magam beleengedése pont elég volt ahhoz, hogy tudjam, bármi fog itt történni, az jó lesz nekem. Az edzés végére már nem a paráimtól, hanem az edzés minőségétől remegtem. És kellően elégedett voltam magammal, mert végül nem ücsörögtem a sarokban, és akkor hagytam abba az edzést, amikor az edző azt mondta, hogy elsőre ez most elég lesz. Annyi boldogsághormon termelődött bennem összességében, hogy esküszöm azt láttam öltözködés közben a tükörben, hogy máris laposabb a hasam. :D (Nah, ha engem kérdeztek, ez az igazán röhejes. :D :D)

A történet tanulsága nekem, hogy az első alkalommal elvárásként bőven elég volt megelégednem azzal, hogy léptem egyet előre abban az irányba, hogy legyen második, meg majd sokadik alkalom is. Semmi nagy rárohanás, irreális elvárások. Mert hát egy első randin is max az a realitás, hogy kiderüljön, van-e értelme még találkozni legközelebb is. 

Ahogy az egyik legkedvesebb kolléganőm, Kinga szokta mondani, csak szelíden, kis, megcselekdhető dolgokkal kezdjünk bele bármilyen változásba. Gondolom vagytok páran, akik az eddigi írásaim alapján beszarinak tartotok. És teljes mellszélességgel vállalom, hogy vannak dolgok az életemben, amiben beszari voltam, ill. vagyok ma is, és lehet lesznek olyanok, amiben leszek is életem végéig. Bennem nincs meg a velem született bátorság, próbálgatós kíváncsiság, mint embertársaim jó részében. Viszont megtaláltam a nekem működő megoldást, ahogy az ehhez hasonló helyzeteket fel tudom oldani, és utána nem meglepő módon a bátorság is megjön, amit utána kiegészít a hit és az akarás. No, ez már jó kombó ahhoz, hogy ne essen le a mindennapok közepette, hanem prioritást kapjon.

Felmerülhet bennetek az is, hogy milyen szerencsés voltam, hogy jófej és jó szakember az edzőm, hogy így ráérzett mi kell nekem első alkalommal. Plusz mekkora mázli, hogy nem Kiss Virág vagy egy alteregója edzett mellettem. Hát, hogy szerencse kérdése-e, azt mondanám, hogy részben. Ahogy előző bejegyzésemben írtam, miután megszakértettem magamban, hogy mitől is parázok, már tudatosan kerestem és találtam olyan helyet, ami az én igényeimnek megfelelt, és reméltem, hogy a hely nívója biztosítja, hogy az edzői kvalitások is a helyükön lesznek. Ráadásul, itt az első alkalom díjmentes volt, ergó még azt is biztosítottam magamnak, ha mégiscsak a sarokban üldögélnék vagy hazajönnék, akkor az ne kerüljön pénzbe. :D Nah, az már inkább a szerencse műve, hogy egy számomra ennyire motiváló és szimpatikus hölgy volt ott. :)

No, de mi van akkor, ha se a terem, se az edző, se a terem népe nem szimpatikus?! És itt jön be újra a szelídéség és a realitás. Mert hát valljuk be, nem minden első randit követ egy második. De ez nem jelenti azt, hogy nem lesz több első randink mással, másokkal. :) Szóval, az itt szerzett tapasztalatból már léphetünk egyet előre, mi volt az, ami bejött, mi volt az, ami nem, és ezen paraméterek mentén tudunk szűrni olyan opciókra, ahol jól érezzük magunkat, megfelel az elvárásainknak. :) ;)

És még egy apróság. Ahova én járok edzeni van egy ún. jelenléti ív. Elég mókásan és kisiskolásan hangzik, de van. :) Gondoltam, hogy akkor én bizony számolni fogok. :D 100 alkalmat céloztam meg az év végére, ha azt munka, meg az élet egyéb kihívásai mellett teljesíteni tudom, az kb. reális. Soha nem felejtem el egy másik, ugyanitt dolgozó edző arcát, amikor nagy lelkesen ecseteltem neki, hogy ez az 55. alkalmam (szóval több mint a fele már megvan). Hirtelenjében nem teljesen értette ujjongásom tárgyát, és inkább kedvesen közölte, hogy ennek örömöre akkor kezdjem el a bemelegítést. És belül végig mosolyogtam, mert 54 alkalommal voltam több, mint először, és közben szépen belejöttem a dolgokba, mint kiskutya az ugatásba. :)